Egyedül

Egy érzés folyton bennem van.
Egy gondolat kavarog az agyamban.
Sok jóbarátra gondolok;
Barátokra, kik már máshol boldogok.
Nélkülük nem élvezem én már ezt a földi létet,
S már-már úgy élek, mint a gépek.

Szobámban ülök, hallgatok.
S eszembe jut sok szép dolog:
A közösen eltöltött napok,
A vidám délutánok,
A sok séta a parkban,
S most itt vagyok magamban.
Nincsenek ők már többé,
S én egyedül leszek tán örökké.

/2006. 06. 30./


Ezt néhány nappal N.Á. halála után írtam. Akkora ürességet hagyott bennem a dolog, hogy napokig csak hallgattam. A fájdalomtól még sírni sem tudtam. Néhány nap lecsengése után megtört a jég és órákig, majd napokig csak sírtam... Ezalatt írtam ezt a verset...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.