Hullanak a levelek, iramlik az élet.
Félek most egyedül, csak ülök, s remélek.
Mit múlandónak hittem, ím örökre szól.
Nekem csak arcod maradt, s egy elkopott toll.

Hát elkopott tollam most kezembe véve,
Fehér papír fölé hajolva, kérve,
Mit az élet ád nekem, azt msot neked adjam
Hisz minden elveszett, csak egy szív maradtam.

De nem csak gyönge szív, lágy szellő ereje,
Tornádó, szélvihar játszadozott vele.
S mint láncát feltépő, örjöngő, bűnös vad,
Indult árral szemben, hol az élet fakad.

Erének húrját a fájdalom szakítja,
S lángoló lelkét a mélybe taszítja.
Ereje mégis a szívében megmarad
Mindent kiáll, s ha kell árként elragad.

Kevés van már, mi lágyítani tudja,
Önnön hibáinak gyászos körét futja.
S a dallamok útján szökik feléd mostan
S előtted heverve nyugszik meg a porban.

Sóváran vágyott élettelen élet
Bár ellene minden, én áhítlak téged.
S míg e világ napja látja meg hibámat,
Addig és azután vég nélkül imádlak.

Könnyes szemmel, fájó, bedagadt kézzel
Állok az ablak előtt, s a távolba nézek.
Majd remegő térdekkel a földre rogyok,
S szívemből, keserűn, a kimerülésig zokogok.
Fáj, amit tettél, s fáj, hogy nem vagy velem,
De haragudni nem tudok rád, bármit is teszel.

Szeretlek! Remélem örökre veled leszek...
De olykor megrémít mindaz, mit velem teszel...
Átalvatlan éjszaka után, kisírt szemmel ébredve
Remélem a kapuban vársz rám nevetve...

                                        /2009. május 24./

Ki is vagy Te nekem?
Nem is tudom még.
S hova fogunk jutni?
Válasz itt sincs még.
Csak egy dolgot tudok,
De abban biztos vagyok.
Mióta ismerlek,
A nap télen is ragyog.

Kezeddel kezemben
Újra van értelme.
Gyönyörű szemed
Hívta szívem életre.
S csak nézlek téged
A neon sápadt fényében,
Olyan vagy, mint
Kinek arany van vérében.

Egyszerűen tökéletes,
Kifinomult lény.
Kit értem küldött a sors,
Úgy érzem ez már tény.
Selymes bőrödön
Kezemet végighúzva,
Mosolygó arcod felé
A füstöt kifújva.

Újra dobban a szív
A holt magánynak vége.
Érzem újra eljön
A boldogságnak éve.
S mérgesen kezembe harapsz,
De én csak nevetlek,
S szádra csókot nyomván
Súgom füledbe: Szeretek!

Én egy világ voltam, mielőtt  egy ember lettem
Én egy állat leszek, miután a földi élet véget ért
Emlékezni fogok azokra a dolgokra, amik fontosdak voltak nekem
Mielőtt elfelejtem azt,hogy a földi élet csupán csak egy játék
Melyet egyszer osztanak le neked
És ha beosztod az életed azt jól teszed


Ref.:
Segíts felállni még mielőtt elfelejtek járni
Segíts abban,hogy megtanuljak felejteni
Segíts,hogy a földi élet véget érjen
Mert nekem már csak kínszenvedés az élet melyet a földön élek



Az eszközeim igazolják a létem
Minden, amit valaha tettem semmivé vált egy percben
Minden kísérletem kudarcba fulladt
Minden bukás és szárnyalás benne volt a tervben
Az utam vége az végem is lesz
Meg haltak a tettek miket valaha megtettem
Az emlékek semmivé lesznek ha eljön a végzetem


Ref.:
Segíts felállni még mielőtt elfelejtek járni
Segíts abban,hogy megtanuljak felejteni
Segíts,hogy a földi élet véget érjen
Mert nekem már csak kínszenvedés az élet melyet a földön élek


Az életemet megúntam végleg feladtam
Nem tudom már elviselni ezt a fájdalmat
Nem tudom beteljesíteni a feladatom
Nem szabad,hogy végig engedly az utamon!
Lelkemet odaadom a SÁTÁN kezébe
De nem tudom még hogy mit kapok érte cserébe!

Bukott angyalok, röhögő ördögök,
Gyilkos tizenévesek és halott szentek.
Isten hozott a világunkban,
Ahol többet érnek a könnyek,
Mint az álszent nevetések,
Vagy az elfolytott érzések.

Itt nincs rendszer, itt nincsen kormány,
Csak a vérünk az, ami forr már
A zenétől meg a piától,
És ha neked is eleged van már a világból,
Akkor...

Isten hozott a világunkban!
Isten hozott a kábulatban!
A szex, a fű, a pia és a mámor,
Engem többet nem talál el Ámor...

A hitünket már elvesztettük,
A szívünket már összetörtük,
S ha mosolyt látsz, azt sem mástól,
Mint a természet Zöld Angyalától.
És a szvünkben kihunyt fény,
Is azt mutatja, hogy nincs már remény

Mert itt a vér úgy válik vízzé,
Ahogy a kurvák válnak szűzzé,
S az életek úgy dolnek romba,
Mint a kártyavár a tornádóba'
Hát...

Isten hozott a világunkban!
Isten hozott a kábulatban!
A szex, a fű, a pia és a mámor,
Engem többet nem talál el Ámor!

Csak pár napja, hogy utoljára láttalak,
De már alig várom, hogy karomba zárjalak.
Nélküled egy hét is végtelen,
S egyedül vagyok, védtelen...
Fényképed nézve,
Hangod felidézve,
A szélbe üvöltöm bánatom,
Hogy menniyre fáj a hiányod...

Öleléseért reszketek,
S csókodért epedek
Harapnálak,csókolnálak,
Meg soha nem csalnálak,
Hisz újra reményt adtál,
S szívembe fényt loptál.

Nem hittem, hogy lehet így szeretni,
Bár csak pár hete tudok veled nevetni.
Pár hét, de mégis egy élet,
Melletted a szív újra éled...

                           /2009.II.12./

Egy kék szempár, mi rabul ejt.
Egy összetört szív, mi mit se sejt.
Egy hang, mely megigéz,
Majd egy újabb magányos ébredés...

Egy zavart elme, egy összetört szív,
Pár magányos éjjel és végtelen kín.
Az üres whiskys üveg az ágy mellett,
A cigim is már leégett...
Egy újabbéj, mikor sírva könyörgök az égnek:
Az életem most érjen véget!

Összezavarsz, rabul ejtesz,
S mindent a porba döntesz...
Felborítottad életem,
S most ott hagynám Őt, ki kell nekem...

                                       /2009.I.29./

Sétálva a parkban,
Esti félhomályban.
Üres már a város,
S csak az én lelkem sáros...

Nélküled járom a várost,
Számban a cigi, bármily' káros...
Látni, ölelni vágylak,
De éjjel egyedül adom magam az ágynak...

Messze vagy, távol jársz,
Súgd meg nekem, mit kívánsz!
Teljesítem vágyaid,
S éjjel őrzöm álmaid.

Illatodat ölelem, hangodat látom,
És rajtad kívü senkire sem vágyom...

                                     /2009.I.19./

Könnycsepp csordul arcomon,
Megbolondulok a magánytól...
Eltűntél vagy elhagytál?
Bár újra rám mosolyognál!
Nem mondtam soha, de Szeretlek,
Az Angyalok meg mind rajtam röhögnek...
Mert ismét tévedtem,
S ismét könnyeket ejtettem...

                               /2008.XII.16./

Kora este decemberben,
Lámpafénynél sötét árnyat vetnek a fák.
Most te sétálsz mellettem,
S én érzem szívem gyorsuló ritmusát.
Csendesek az utcák,
Csendes a szívem is már,
Nem kiabál sikítva:
Valaki találjon végre rám!

Most te sétálsz mellettem,
Mert rám találtál,
S nekem repdes a szívem,
Hisz lelkembe fényt loptál.

                                /2008.XII.03./