Hullanak a levelek, iramlik az élet. Félek most egyedül, csak ülök, s remélek. Mit múlandónak hittem, ím örökre szól. Nekem csak arcod maradt, s egy elkopott toll. Hát elkopott tollam most kezembe véve, Fehér papír fölé hajolva, kérve, Mit az élet ád nekem, azt msot…

Könnyes szemmel, fájó, bedagadt kézzel Állok az ablak előtt, s a távolba nézek. Majd remegő térdekkel a földre rogyok, S szívemből, keserűn, a kimerülésig zokogok. Fáj, amit tettél, s fáj, hogy nem vagy velem, De haragudni nem tudok rád, bármit is teszel. Szeretlek!…