Zajlik az Élet.
És már nem félek.
Megyek az utamon,
Már nem fásult tudatom...
Tisztábban látok, mint valaha
Már nem állítok falakat...
Élem az életem,
Már nem rémít meg semmi sem.
Ledöntöm a falakat,
Átugrom a gátakat.
S megélem az álmomat.

Rohan a világ, de én még állok.
Állok és arra várok,
Megértsem, miért rohan mindenki,
Mért nem lehet pihenni?
Kell a nyugalom, a magány,
Hogy ne éljek kiégve, némán...
Kell a lazítás
És kell a bulizás.
Kell minden, hogy éljek,
Mert gyorsan elszállnak az évek...
Tegnap még kicsi voltam, ártatlan...
Holnap már vén leszek, magányosan...
                                  /2008. II. 14/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.