Sebi

Hallgatom az eső kopogását,
Hallgatom a szívem dobogását.
Ahogy egyszerre ver lassan és gyorsan,
Mikor rád gondolok magányomban.

Szeretlek! Hiányzol! Elcsépelt, ócska szavak!
Minduntalan ezeket hallom, s szívem megszakad.
Szívem megszakad, mert e szép szavak,
Melyektől sokan oly boldogak,
Értéküketvesztik eme közhelyes világban,
S hallom őket utcán, parkban, kávéházban...

Minden erőmmel küzdök, s akarok,
Hogy ne csak ezektől legyek boldog.
Próbálom látni a jót, a szépet,
De nélküled ezek mit sem érnek.
Csak melletted látom a jót a szépet,
S ezért kérlek:
Légy mellettem amíg élek!
Maradj velem, mert félek!
Félek, hogy elveszítlek,
S nem talállak többet.

Mikor ezeket a sorokat írom,
Szívem beszél szám helyett,
Mert kimondani nem bírom,
Mindazt, mit szívem magába rejt,
S azt, hogy téged soha el nem felejt!

                                 /2007.03.12/

Azt hiszem nem kell megmagyaráznom, hogy miért írtam...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.