Könnyes szemmel, fájó, bedagadt kézzel
Állok az ablak előtt, s a távolba nézek.
Majd remegő térdekkel a földre rogyok,
S szívemből, keserűn, a kimerülésig zokogok.
Fáj, amit tettél, s fáj, hogy nem vagy velem,
De haragudni nem tudok rád, bármit is teszel.

Szeretlek! Remélem örökre veled leszek...
De olykor megrémít mindaz, mit velem teszel...
Átalvatlan éjszaka után, kisírt szemmel ébredve
Remélem a kapuban vársz rám nevetve...

                                        /2009. május 24./

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.