Mikor úgy éreztem, öszefogott ellenem a világ,
Mindig jött valaki, aki maga volt a világ.
Ki felébresztette bennem a reményt,
S visszalopta lelkembe a fényt.
Hálás vagyok az Életnek,
Hogy van kiért élhetek,
Hogy van mire emlékezzek,
És van kiért elvérezzek.

Rengeteg arc van előttem,
Emberek, akikkel felnőttem,
Haverok, akikkel nevettem,
S barátok, akiket szerettem.

S bár sokukat elvesztettem,
Tudom, mindig lesz valaki mellettem...

                               /2007.05.24/



Utolsó versem, ezt követően márcsak firkálmányaim vannak, meg részletek amikkel semmit sem tudok kezdeni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.